Sümeg történelmében, gazdasági életében évszázadokon át fontos szerepet játszott a népi fazekas-, és kályhásmesterség hagyománya. A sümegi fazék messze földön híres volt, egyrészt a kiváló dörögdi anyag, másrészt a mesterek jó formaérzéke miatt. A legelső fazekasok várjobbágyok voltak, akik munkájukkal szolgálták földesurukat, a veszprémi püspököt. A sümegi várban végzett ásatások számos középkori eredetű (XIV-XVI. századi) cserépanyagot hoztak a felszínre (pl. a Szent György lovag alakjával-, kétfarkú oroszlánnal-, illetve Mátyás címerével díszített kályhacsempék), amelyek a középkor, illetve a török kor időszaka alatt folyamatosan működő fazekas-műhely létezését igazolják. 
A sümegi agyagművesség fellendülését jelentette Bosnyák István püspök 1643-as szabadságlevele, melyben személyi és vagyoni szabadságot, és önkormányzatiságot adott Sümeg lakosságának, ami – többek között – az iparosok nagyszámú betelepülését jelentette. A sümegi fazekascéh alapításának éve nem ismert, azonban a céh felvonulási zászlója 1841-ből megtalálható a Városi Múzeum gyűjteményében. Az első név szerint is ismert sümegi céhmester, Magyar Ferenc neve is ekkortájt bukkant fel írásos emlékeinkben.
Az 1880 és 1910 közötti időszakban a sümegi népi fazekasság virágkorát élte, a város területén „koncentráltan” az egykori Vásárteret (mai Polgármesteri Hivatalt) övező utcákban éltek. Portékáikat maguk, vagy kereskedők árulták, amivel a Dunántúl számos piacára, sőt, még az Alföldre is eljutottak. Fő készítményeik a főző, sütő edények: fazék, lábas, tepsi; valamint a tejesfazék (köcsög); a mázas pohár (bögre); tányér és a csörgős korsó voltak.
A sümegi fazekasságot 1910-ben érte el a század elején általánosan jellemző hanyatlás, a fiatalok nem láttak biztos jövőt a szakmában, folyamatosan fogyott az utánpótlás, ráadásul egyre terjedt a zománcedények használata. A XX. században a megszűnés szélére sodródott népi mesterség, a nagy múltú sümegi fazekasság továbbélése lelkes népművészeknek, múzeumi kiállításoknak és hagyományőrző fazekas találkozóknak köszönhetően marad fenn napjainkban az utókor számára.