Lovászpatona egyike az ország legrégebbi templomos helyeinek. Legértékesebb építészeti emléke a magyar keresztény egyházszervezet első századaiban, a XI-XII. század fordulóján emelt, műemléki védettség alatt álló, az evangélikus gyülekezet által szépen gondozott templom.
A templom a falu központi helyén emelkedő magaslatra, 1200 körül román stílusban, kőből épült. Az eredeti Árpád-kori plébániatemplom a mai torony mögötti hajószakaszt foglalta magába, és harmad akkora volt, mint a XV. századi épületegyüttes. Az eredeti épület bizonyíthatóan a mai hajónak fele részét foglalta el. A templombővítés két ütemben történt. A XIV. század második felében keleti irányban, kora gótikus stílusban meghosszabbították, és az északi oldalon sekrestyével bővítették, majd a XV. század második felében - újabb gótikus bővítés keretében - a déli oldalon kegyúri kápolna épült hozzá. A templomot és körülötte az egykori cintermet két és fél méter magas elliptikus bástyaszerű kőfal veszi körül, amely feltehetően a török időkben épült.
A különböző korok, építészeti stílusok emlékei egyetlen magyar falusi templomnál sem mutathatók be annyira szembeszökő módon és harmonikus egységben, mint a lovászpatonai esetében. Különlegességei: a kő gúlasisak, amely kivételes építészeti megoldás, hiszen a fennmaradt középkori templomok legtöbbjén barokk vagy copf torony van. A hazai építészetben páratlan a falazott szószékoltár, amelyhez a Dunántúl egyik legkorábbi, evangélikus templomban ma fellelhető barokk oltárképe kapcsolódik. A feltárás során előkerült falfestések részben az 1300-as évekből valók.